 |
A Kornélkül zenekar 2004. szeptemberében alakult. A banda előjátéka volt egy próbálkozás a zenekar első énekesével, aminek gyümölcse egy demó felvétel lett 2003 decemberében. 2005 tavaszán elkészítettünk egy kilenc számos anyagot, amit Love & Roll-ra kereszteltünk. Néhány koncert után több területen is változások következtek be, új dalok születtek, zenekari tagok jöttek-mentek, Nagy Dániel 2006 őszén töltötte be az énekesi posztot. A következő évben felvettünk 11dalt, és az Élni hagyni címet adtuk a demónak. Az akkori koncerteken már Király Zoltán (Ex-Akela) dobolt, de állandó taggá csak a 2008-as Kéj, düh, mohóság demó felvétele után vált. A zenekar első lemezének felvételei 2008. októberétől decemberéig tartottak. A felkészülés ideje alatt bővültünk egy új basszusgitárossal, Mezei Balázzsal, viszont a lemez elkészítése után énekest váltottunk. A zenekar új front embere Csákvári László lett. A zenekar alapítója, gitárosa, és a dalok szerzője Kovács Kornél. A Meddig halvány a kép című lemez 2009.05.05.-én jelent meg, kapható az Alexandra üzleteiben.
A zenekarral kapcsolatos részleteket a zenekar blogjában olvashatod.

|
|